A portói története:

A portói elnevezés a XVII. Századra nyúlik vissza. A bor Porto városáról kapta nevét, mivel e város kikötőjéből indultak útnak a borexport szállítmányok. A portói bort a Duoro folyó felső szakasza mentén elterülő bortermő tájkörzetben előállított likőrbor. A portói az itt termelt szőlőből készül. A szőlő erjesztési folyamatát 77 fokos hőmérsékleten megszakítják és brandyt adagolnak hozzá abból a célból, hogy 19-20 fokos alkoholtartalmat érjenek el, megőrizve a bor természetes édességét. A brandy hatására a bor erősebbé válik, néhány éves érlelési folyamat után pedig harmonikus likőrbor válik belőle.

A fehér portói fehér-, a vörös pedig vörös szőlőből készül.

Fentiek eredményeként a portói erős, karakteres desszertbor a legtöbbször különböző évjáratok keveréke. A standard portói bort jellemzően három évig érlelik húszezer literes vagy még nagyobb fahordókban (tartályokban), hogy gyümölcsös jellegét megőrizze. A három évnél tovább, kisebb fahordókban érlelt változatok közül kerülnek ki az úgynevezett különleges portóik. Mivel az avinálás (bor alkoholtartalmának növelése szesz hozzáadásával) eredményeként még a száraz változat is tartalmaz maradék cukrot, nagyjából a magyar terminológia szerinti félszáraz boroknak felel meg, a meio-seco pedig a magyar fogalomrendszerben inkább félédes. Jellemzően aranysárga színű. A portói bor eredetmegjelölés, és nem fajtanév, ezért Portugália számos nemzetközi megállapodást kötött az eredetmegjelölés oltalma érdekében, arra törekedve, hogy a termőterületen kívül bárhol előállított borokat ne lehessen jogszerűen portóinak nevezni. Magyarország 2004-ben kötelezte magát, hogy nem engedi az oportó, oportói stb. szavak használatát, elsősorban magyar borokkal kapcsolatban, fajtanévként sem. Ezért ettől az időponttól az addig Magyarországon hagyományosan az oportóinak, kékoportónak nevezett borokat általában portugieser, blauer portugieser néven hozzák forgalomba.