De Kuyper likőrök
- "De Kuyper Curacao Blue 0,7" nem adható a kosárhoz, mert a termék elfogyott.
De Kuyper Amaretto 0,7
5 190 FtA De Kuyper Royal Distillers:
A De Kuyper királyi desztilláló egy, az alapításától fogva családi kézben lévő holland cég, mely párlatokat és likőröket készít. A céget 1695-ben alapította Petrus De Kuyper, aki kezdetben hordókat gyártott gin tárolására. Harmadik fia Jan nyitott desztillálót Schiedamban, amely holland gint, genevert gyártott. A XIX. századra már komoly exportpiaccal rendelkeztek Európában, Nagy Britanniában és Kanadában. 1911-ben egy új desztillálót építettek Schiedamban, de az I. világháború miatt a likőrök gyártását csak 1920-ban kezdték el. A likőrbiznisz lassan de biztos alapokra helyeződött az évek során és partnerdesztillálókat kijelölve megkezdték a gyártást 1932-ben Kanadában, 1934-ben pedig az Egyesült Államokban. A ’60-as évekre a likőrgyártás túlnőtte a genever gyártást. 1995-ben a cég 300 éves fennállása alkalmából Beatrix holland királynőtől megkapták a „Királyi” címet, így a Johannes de Kuyper & Son azóta De Kuyper Royal Distillers név alatt működik. Jelenleg a család 11. generációja irányítja az üzemet. 36 féle likőrből csaknem 50 millió üveget gyártanak évente!
Egy erős ízű mandula likőr, melyet Curacao és citrom párlattal, vanília kivonattal valamint egy csipetnyi égetett cukorral teljesítenek ki.
De Kuyper Apricot Brandy (sárgabarack) 0,7
4 490 FtA De Kuyper Royal Distillers:
A De Kuyper királyi desztilláló egy, az alapításától fogva családi kézben lévő holland cég, mely párlatokat és likőröket készít. A céget 1695-ben alapította Petrus De Kuyper, aki kezdetben hordókat gyártott gin tárolására. Harmadik fia Jan nyitott desztillálót Schiedamban, amely holland gint, genevert gyártott. A XIX. századra már komoly exportpiaccal rendelkeztek Európában, Nagy Britanniában és Kanadában. 1911-ben egy új desztillálót építettek Schiedamban, de az I. világháború miatt a likőrök gyártását csak 1920-ban kezdték el. A likőrbiznisz lassan de biztos alapokra helyeződött az évek során és partnerdesztillálókat kijelölve megkezdték a gyártást 1932-ben Kanadában, 1934-ben pedig az Egyesült Államokban. A ’60-as évekre a likőrgyártás túlnőtte a genever gyártást. 1995-ben a cég 300 éves fennállása alkalmából Beatrix holland királynőtől megkapták a „Királyi” címet, így a Johannes de Kuyper & Son azóta De Kuyper Royal Distillers név alatt működik. Jelenleg a család 11. generációja irányítja az üzemet. 36 féle likőrből csaknem 50 millió üveget gyártanak évente!
Friss sárgabarack desztillátum lágy brandy-vel keverik el hogy a gyümölcs friss ízét megőrizzék.
De Kuyper Cacao White (fehér kakaó) 0,7
4 390 FtTovábbA De Kuyper Royal Distillers:
A De Kuyper királyi desztilláló egy, az alapításától fogva családi kézben lévő holland cég, mely párlatokat és likőröket készít. A céget 1695-ben alapította Petrus De Kuyper, aki kezdetben hordókat gyártott gin tárolására. Harmadik fia Jan nyitott desztillálót Schiedamban, amely holland gint, genevert gyártott. A XIX. századra már komoly exportpiaccal rendelkeztek Európában, Nagy Britanniában és Kanadában. 1911-ben egy új desztillálót építettek Schiedamban, de az I. világháború miatt a likőrök gyártását csak 1920-ban kezdték el. A likőrbiznisz lassan de biztos alapokra helyeződött az évek során és partnerdesztillálókat kijelölve megkezdték a gyártást 1932-ben Kanadában, 1934-ben pedig az Egyesült Államokban. A ’60-as évekre a likőrgyártás túlnőtte a genever gyártást. 1995-ben a cég 300 éves fennállása alkalmából Beatrix holland királynőtől megkapták a „Királyi” címet, így a Johannes de Kuyper & Son azóta De Kuyper Royal Distillers név alatt működik. Jelenleg a család 11. generációja irányítja az üzemet. 36 féle likőrből csaknem 50 millió üveget gyártanak évente!
De Kuyper Cherry Brandy 0,7

Egy gazdag ízű gyümölcslikőr, mely sötétvörös cseresznyéből készül, további alapanyagok, úgymint fahéj és szegfűszeg hozzáadásával. A cseresznyemagokat is összezúzzák, hogy fokozzák a mandulás ízt.
De Kuyper Creme de Bananes (banán) 0,7
4 490 FtTovábbA De Kuyper Royal Distillers
A De Kuyper királyi desztilláló egy, az alapításától fogva családi kézben lévő holland cég, mely párlatokat és likőröket készít. A céget 1695-ben alapította Petrus De Kuyper, aki kezdetben hordókat gyártott gin tárolására. Harmadik fia Jan nyitott desztillálót Schiedamban, amely holland gint, genevert gyártott. A XIX. századra már komoly exportpiaccal rendelkeztek Európában, Nagy Britanniában és Kanadában. 1911-ben egy új desztillálót építettek Schiedamban, de az I. világháború miatt a likőrök gyártását csak 1920-ban kezdték el. A likőrbiznisz lassan de biztos alapokra helyeződött az évek során és partnerdesztillálókat kijelölve megkezdték a gyártást 1932-ben Kanadában, 1934-ben pedig az Egyesült Államokban. A ’60-as évekre a likőrgyártás túlnőtte a genever gyártást. 1995-ben a cég 300 éves fennállása alkalmából Beatrix holland királynőtől megkapták a „Királyi” címet, így a Johannes de Kuyper & Son azóta De Kuyper Royal Distillers név alatt működik. Jelenleg a család 11. generációja irányítja az üzemet. 36 féle likőrből csaknem 50 millió üveget gyártanak évente!
A legmagasabb minőségű, érett banán kivonatával megalkotott likőr.
De Kuyper Creme de Cassis (feketeribizli) likőr 0,7
5 000 FtA De Kuyper Royal Distillers
A De Kuyper királyi desztilláló egy, az alapításától fogva családi kézben lévő holland cég, mely párlatokat és likőröket készít. A céget 1695-ben alapította Petrus De Kuyper, aki kezdetben hordókat gyártott gin tárolására. Harmadik fia Jan nyitott desztillálót Schiedamban, amely holland gint, genevert gyártott. A XIX. századra már komoly exportpiaccal rendelkeztek Európában, Nagy Britanniában és Kanadában. 1911-ben egy új desztillálót építettek Schiedamban, de az I. világháború miatt a likőrök gyártását csak 1920-ban kezdték el. A likőrbiznisz lassan de biztos alapokra helyeződött az évek során és partnerdesztillálókat kijelölve megkezdték a gyártást 1932-ben Kanadában, 1934-ben pedig az Egyesült Államokban. A ’60-as évekre a likőrgyártás túlnőtte a genever gyártást. 1995-ben a cég 300 éves fennállása alkalmából Beatrix holland királynőtől megkapták a „Királyi” címet, így a Johannes de Kuyper & Son azóta De Kuyper Royal Distillers név alatt működik. Jelenleg a család 11. generációja irányítja az üzemet. 36 féle likőrből csaknem 50 millió üveget gyártanak évente!
Európai fekete ribizli kivonatból készített liőr, melyet természetes gyógynövény eszenciával egészetenek ki. A gyümölcs “zöld részeit” is felhasználva egy extra lendületet kapnak az ízek.
De Kuyper Curacao Blue 0,7
4 490 FtTovábbA De Kuyper Royal Distillers:
A De Kuyper királyi desztilláló egy, az alapításától fogva családi kézben lévő holland cég, mely párlatokat és likőröket készít. A céget 1695-ben alapította Petrus De Kuyper, aki kezdetben hordókat gyártott gin tárolására. Harmadik fia Jan nyitott desztillálót Schiedamban, amely holland gint, genevert gyártott. A XIX. századra már komoly exportpiaccal rendelkeztek Európában, Nagy Britanniában és Kanadában. 1911-ben egy új desztillálót építettek Schiedamban, de az I. világháború miatt a likőrök gyártását csak 1920-ban kezdték el. A likőrbiznisz lassan de biztos alapokra helyeződött az évek során és partnerdesztillálókat kijelölve megkezdték a gyártást 1932-ben Kanadában, 1934-ben pedig az Egyesült Államokban. A ’60-as évekre a likőrgyártás túlnőtte a genever gyártást. 1995-ben a cég 300 éves fennállása alkalmából Beatrix holland királynőtől megkapták a „Királyi” címet, így a Johannes de Kuyper & Son azóta De Kuyper Royal Distillers név alatt működik. Jelenleg a család 11. generációja irányítja az üzemet. 36 féle likőrből csaknem 50 millió üveget gyártanak évente!
Egy igazi klasszikus, mely hagyományosan a kis, keserű Curacao narancs szárított héjából készül.
De Kuyper Melon (sárgadinnye) 0,7
4 390 FtTovábbA De Kuyper Royal Distillers:
A De Kuyper királyi desztilláló egy, az alapításától fogva családi kézben lévő holland cég, mely párlatokat és likőröket készít. A céget 1695-ben alapította Petrus De Kuyper, aki kezdetben hordókat gyártott gin tárolására. Harmadik fia Jan nyitott desztillálót Schiedamban, amely holland gint, genevert gyártott. A XIX. századra már komoly exportpiaccal rendelkeztek Európában, Nagy Britanniában és Kanadában. 1911-ben egy új desztillálót építettek Schiedamban, de az I. világháború miatt a likőrök gyártását csak 1920-ban kezdték el. A likőrbiznisz lassan de biztos alapokra helyeződött az évek során és partnerdesztillálókat kijelölve megkezdték a gyártást 1932-ben Kanadában, 1934-ben pedig az Egyesült Államokban. A ’60-as évekre a likőrgyártás túlnőtte a genever gyártást. 1995-ben a cég 300 éves fennállása alkalmából Beatrix holland királynőtől megkapták a „Királyi” címet, így a Johannes de Kuyper & Son azóta De Kuyper Royal Distillers név alatt működik. Jelenleg a család 11. generációja irányítja az üzemet. 36 féle likőrből csaknem 50 millió üveget gyártanak évente!
Több dinnye típus lepárlásával alakították ki ezt a kitűnő koktélalapot.
De Kuyper Passion Fruit 0,7

Egy friss gyümölcslikőr, mely passiógyümölcs, narancs és grapefruit lepárlásával készül.
De Kuyper Peachtree (őszibarack) likőr 0,7
5 990 FtA De Kuyper Royal Distillers:
A De Kuyper királyi desztilláló egy, az alapításától fogva családi kézben lévő holland cég, mely párlatokat és likőröket készít. A céget 1695-ben alapította Petrus De Kuyper, aki kezdetben hordókat gyártott gin tárolására. Harmadik fia Jan nyitott desztillálót Schiedamban, amely holland gint, genevert gyártott. A XIX. századra már komoly exportpiaccal rendelkeztek Európában, Nagy Britanniában és Kanadában. 1911-ben egy új desztillálót építettek Schiedamban, de az I. világháború miatt a likőrök gyártását csak 1920-ban kezdték el. A likőrbiznisz lassan de biztos alapokra helyeződött az évek során és partnerdesztillálókat kijelölve megkezdték a gyártást 1932-ben Kanadában, 1934-ben pedig az Egyesült Államokban. A ’60-as évekre a likőrgyártás túlnőtte a genever gyártást. 1995-ben a cég 300 éves fennállása alkalmából Beatrix holland királynőtől megkapták a „Királyi” címet, így a Johannes de Kuyper & Son azóta De Kuyper Royal Distillers név alatt működik. Jelenleg a család 11. generációja irányítja az üzemet. 36 féle likőrből csaknem 50 millió üveget gyártanak évente!
Egy tökéletes tisztaságú, könnyű ital a természetesen, fán érlelt őszibarack kirobbanó ízével.
(Bele sem merek gondolni, hol másutt lehet még barackot érlelni!)
De Kuyper Peachtree (őszibarack) likőr 1L
7 250 FtTovábbA De Kuyper Royal Distillers:

De Kuyper Pisang 0,7 (zöld banán likőr)
4 500 FtTovábbA De Kuyper Royal Distillers:

De Kuyper Sour Apple Pucker zöldalma likőr 0,7

De Kuyper Triple Sec 0,7
6 690 FtA De Kuyper Royal Distillers: