A hét információs mező

A HÉT SZENTSÉGÜNK: A HÉTSZENTSÉGIT!

Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a szervezet irányító rendszere enzimekből és hormonokból áll. Pedig, ma már tudományosan bizonyított, hogy az irányításban szerepet játszanak az érzelmeink és az egyéb testmezőink is. Az egyoldalú elképzelés nem adott kielégítő magyarázatot sok betegségre, viselkedészavarra, az emberi működés teljes rendszerére. Newton egykori felfogása, mely szerint az anyag minden esetben elsődleges, már nem állja meg a helyét. Kutatásaik során a kémikusok ellenszert keresnek a megbetegítő kórokozók kivédésére. Az emberben azonban nem csak kémiai, hanem energetikai, érzelmi, gondolati, lelki és szellemi folyamatok is zajlanak.

Mivel az élőlények láthatatlan világaiban és az energiamezőiben történt zavarok egy idő után levetülnek a testre, ezért látható, fogható, mérhető eltéréseket hozhatnak létre abban.

Az oki tényezők feltárását és lehetséges kiküszöbölését követően, az elemi szinten történt zavarok visszahangolásához, frissítéséhez a tökéletes, eredeti elemi információikat hívjuk segítségül.

Az embert körülvevő energiamezők úgy épülnek fel, mint a hagymahéj:

1. fizikai test
2. energia test
3. érzelem test
4. kapcsolat test
5. gondolat test
6. lélek test
7. szellem test

A fizikai test anyagi természetű, a többi hat hullámtermészetű. Sokan a fizikai testüket sem tudják karban tartani, a legtöbb emberrel mégis a magasabb dimenziói bánnak el. Beleszakadnak egy rossz kapcsolatba, egy ismétlődő, negatív gondolatba, van, aki lelkiismeret furdalástól szenved, megint mások teljesen kimerülnek, minden energiájukat elveszítik. És persze vannak olyanok is, akiknél több negatív hatás lép fel egy időben.

Miután a problémák magasabb dimenziókban keletkeznek, fizikai testünk nem tehet mást: jelez nekünk. Milyen jó volna, ha lenne olyan szer, amelyik a káros tünetek előtt megszüntetné a kiváltó okot!

Ez nem más, mint a Matrix Drops. De vigyázat! A változást nekünk is akarni kell és ha bekövetkezik, bizony nem szabad hagyni, hogy a kiváltó ok visszatérjen! Ahogy a közmondás tartja: “Segíts magadon, az Isten is megsegít!”

Az anyagot beolthatjuk fizikai szinten, például a tejet kefir gombával, kenyértésztát élesztővel stb. Rezgés szinten homeopátiát alkalmazhatnak hasonló céllal, de szellem szinten a kívánt hatást csak információval érhetjük el, és miután ez a legmagasabb dimenziónk, a fizikai megnyilvánulásunk alkalmazkodni kényszerül.

Nagyon nagy leegyszerűsítéssel elmondhatjuk, hogy – a felgyorsított anyag maga az energia, és a lelassult energia megnyilvánulása az anyag (Einstein relativitáselmélete is erre mutat). Az információ maga dönti el, hogy éppen milyen alakot ölt (bizonyíték erre az úgynevezett “kettős rés kísérlet”). A fény is kettős természetű, egyszer anyagi részecskéi vannak és máskor hullám természete van.
A kvantumfizika bebizonyította, hogy önmagában az anyag valójában nem is létezik, mint princípium, vagyis minden energia. Aki ezt el tudja fogadni, kövessen minket egy új világba!