Japán italok
Fujikai 10 éves malátawhisky 0,5 díszdobozban 43%
25 990 Ft10 évig első töltésű Bourbon-hordóban érlelt japán malátawhisky. Nevét a Fuji-hegy lábánál elterülő Kai tartományról kapta, ahol Monde Shuzo lepárló található. Illata tőzeges, fűszeres, elsősorban pézsma, vanília, kakukkfű és shochu, némi jóddal, ízében szárított gyógynövények, dió, zöldalma, némi fekete bors, száraz lecsengéssel. Van benne valami gázolajra emlékeztető mellékíz, kalandvágyóknak tökéletes!
Nikka Coffey Grain Whisky 0,7L 45% díszdobozban
23 990 FtA Nikka ezen kiadása abszolút különlegesség a minőségi whiskypiacon. Single grain , azaz egy lepárlóban készülő, különböző gabonák felhasználásával készülő whiskyt ugyanis egészen ritkán szoktak megjelentetni. A Nikka most azonban egy olyan párlattal rukkolt elő, amelyet a Miyagikyo nevű lepárlójában, ún. Coffey-féle üstökön desztilláltak. Ezek a berendezések – a malátawhiskyk főzéséhez használt kisüsti módszerrel szemben – folyamatos lepárlást tesznek lehetővé. Két ilyen, még 1963-ban Skóciából beszerzett oszlopüstben desztillálták le azokat az italokat, amelyekből aztán ezt a csodálatos italt, – a Nikka blendjeinek egyik fő alkotóelemét – megalkották.
A Nikka jóvoltából, a whiskyrajongók körében sokszor ismeretlen és kissé lesajnált grain whisky, most egy új és meglepő oldaláról mutatkozik meg. A magas kukoricawhisky aránynak köszönhetően egy egészen kerek, büszke, és intenzív jegyekben gazdag italt ismerhetünk meg.
Intenzív gyümölcsösség jellemzi, elsősorban sárgabarack és banán, fűszeressége rendkívül harmonikus, lágy karamell, csipetnyi csillagánizzsal és érzéki vaníliával.International Spirits Challenge 2015 – Arany érem
Nikka Coffey Grain Whisky 0,7L 45% díszdobozban, pohárral
20 990 FtTovábbA Nikka ezen kiadása abszolút különlegesség a minőségi whiskypiacon. Single grain , azaz egy lepárlóban készülő, különböző gabonák felhasználásával készülő whiskyt ugyanis egészen ritkán szoktak megjelentetni. A Nikka most azonban egy olyan párlattal rukkolt elő, amelyet a Miyagikyo nevű lepárlójában, ún. Coffey-féle üstökön desztilláltak. Ezek a berendezések – a malátawhiskyk főzéséhez használt kisüsti módszerrel szemben – folyamatos lepárlást tesznek lehetővé. Két ilyen, még 1963-ban Skóciából beszerzett oszlopüstben desztillálták le azokat az italokat, amelyekből aztán ezt a csodálatos italt, – a Nikka blendjeinek egyik fő alkotóelemét – megalkották.
A Nikka jóvoltából, a whiskyrajongók körében sokszor ismeretlen és kissé lesajnált grain whisky, most egy új és meglepő oldaláról mutatkozik meg. A magas kukoricawhisky aránynak köszönhetően egy egészen kerek, büszke, és intenzív jegyekben gazdag italt ismerhetünk meg.
Intenzív gyümölcsösség jellemzi, elsősorban sárgabarack és banán, fűszeressége rendkívül harmonikus, lágy karamell, csipetnyi csillagánizzsal és érzéki vaníliával.International Spirits Challenge 2015 – Arany érem
Nikka Gold and Gold 43% 0,7l Samurai Edition
79 999 FtA Nikka Gold & Gold Samurai Whisky a Yoichi lepárlóüzemben készül.
A lepárlóüzemet Masataka Taketsuru alapította.
Amikor Taketsuru Skóciában utazott, lenyűgözte a whiskygyártás.
Célja az volt, hogy maga is japán whiskyt állítson elő, ezért 1934-ben megalapította első lepárlóüzemét.
A szamuráj harcosokra gondolva született meg a Nikka Gold & Gold Samurai Whisky.
Színe: borostyán
Illat: vanília, citrom, méz.
Íz: dió, ananász, körte.
Befejezés: hosszan tartó lecsengés, édesgyökér, fűszerek.Nikka Yoichi Single Malt japán whisky 0,7l 45%
24 990 FtTovábbA japán whisky nagy hírnevet és elismertséget vívott ki magának az elmúlt években szerte a világon. Ezen sikerekben pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett Taketsuru Masataka úr, aki skóciai tanulmányai után visszatérve, előbb a Suntory cégnél kamatoztatta tudását, majd saját vállalkozásba fogott. Megalapította a Nikka-t, amelynek első nagy beruházása a gyönyörű Yoichi lepárló felépítése volt Hokkaido szigetén. A skót klímához nagyon hasonló éghajlati adottságokkal rendelkező, érintetlen területen, nem messze a tengertől, a tőzeges Islay szigeti italok karakterére emlékeztető whiskyt készítenek.
Ezt az íz-és illatanyagokban gazdag, erőteljes whiskyt szén-tüzelésű rézüstben párolják le, amely eljárás különösen sok szakértelmet és tapasztalatot kíván. A skót klímához nagyon hasonló, hűvös, csapadékos éghajlatú vidéken fekvő Yoichi lepárló ideális a single malt whisky érlelése szempontjából.
Ízjegyei között csokoládé, mandula, mogyoró, aszalt meggy, egyensúlya kiemelkedő, füstössége nem olyan tőzeges, mint egy Islay whiskynek, de erőteljes.Nikka From The Barrel Box díszdobozban, 2 pohárral 0,5L 51,4%
19 990 FtTovábbKözepesen testes, jó egyensúllyal rendelkező, watted malt, azaz kevert maláta whisky a Felkelő Nap országából, eredeti hordó erősséggel, örökké tartó lecsengéssel. Illatában vágott virágok, fűszeres gyümölcsök és az elmaradhatatlan tölgy, ízében teherautónyi téli fűszer, vanília, karamella, aszalt gyümölcsök – szóval összefut a nyál az ember szájában, ahogy ezt leírja.
Egészségünkre! (hogy is van japánul?)International Spirits Challenge 2015 – Arany érmes, Trófea győztes
Asahi japán sör 5% (IC) 0,33
495 FtAsahi Dry 0,33:
Minden kétséget kizáróan az Asahi sör, Japán egyik legrégebbi prémium világos sörfajtája. Az Asahi sörgyárat 115 évvel ezelőtt alapították, és napjainkban is Japán legnagyobb sörpiaci képviselője. A gyár alapvető fontosságú márkája az Asahi Super Dry, világszerte ismert és a világ 7 legnagyobb sörmárkája közé tartozik. Az Asahi szó jelentése: „felkelő nap”. Ezt a sört azoknak a trendi, fiatal dinamikus embereknek ajánljuk, akik a tiszta erőteljes ízeket kedvelik.
Figyelem! Változás! Olasz licence alapján készül, ezért a jelentős engedmény!
Suntory Hibiki Japanese Harmony 43% 0,7 díszdobozban
43 990 FtA Hibiki Japanese Harmony, ahogy a nevében is benne van, maga a megtestesült harmónia. A Yamazaki és a Hakushu lepárlókban készített malt whiskyk, valamint a Chita lepárlóból származó gabona whiskyk házasításából készül. Az érlelés öt különböző típusú hordóban történik, többek között amerikai fehér tölgy, használt sherry-s és Mizurama tölgyfahordóban. A tökéletes harmónia kialakítását a Suntory csoport keverőmestere, Shingo Torii személyesen felügyeli. A végeredmény egy rendkívül kifinomult, elegáns whisky, enyhe mézes, narancsos, fűszeres és tölgyes aromákkal.
The Matsui Single Malt Mizunara Cask 48 % 0,7 papír díszdobozban
41 990 FtA Matsui Distillery Honshu szigetének délnyugati részén található a Tottori prefektúrában és 1910-ben alapították. Tottori prefektúra a lágy ásványos vizéről és arról is ismeretes, hogy a területének 14%-a nemzeti park.
Itt készül a Matsui malátawhisky is, amelyből limitált készletei miatt csak kevés hajózik Európába.
Ez a malátawhisky japán tölgyfából (Mizunara) készült hordóban érlelődött tökéletesre, íze enyhén édes, gazdagon fűszeres, a neves, 2019. májusi san-franciscói World Spirit Competition versenyen dupla aranyérmet szerzett.
Akashi Meisei 0,5 40% poharas díszdobozban
15 990 FtTovábbAz Akashi whiskyt a Fehér Tölgy lepárlóban készítik, a Kobe-tól nyugatra fekvő Akashi városában, a tengerparttól nem messze. A lepárlót az Eigashima Shuzo (a 17. század óta működő) cég alapította, amely 1888 óta készít sake-t és shochu-t. Bár már 1919-ben engedélyt kaptak whisky előállítására, csak 1984-ben – amikor átköltöztek jelenlegi helyükre a Fehér Tölgy lepárlóba – kezdtek el ténylegesen whiskyt készíteni. A whiskylepárlók mindössze egy hónapot dolgoznak egy évben, így italuk csak limitált mennyiségben jelenik meg a piacon.
A Blended néven kiadott whisky Japánban – furcsa mód – a malátawhisky mellett melaszból készült szeszt is tartalmazhat, így az európai szabályok szerint nem nevezhető whiskynek. Azonban az exportra kerülő whiskyt már valóban gabona- és malátawhisky keverékéből készítik. A Meisei a gabonawhisky mellett 45%-ban amerikai tölgyfahordóban érlelődött single malt whiskyt tartalmaz, ezért tölgyfásan fűszeres, vaníliás aromák jellemzik.
Ajándékcsomagos kiadásában 2 db dekoratív pohár található. A díszdoboz a kimonót, a különleges pohár a szakéfogyasztás rituáléját jelképezi.
Kurayoshi Pure Malt Whisky 12 éves 0,7 díszdobozban
45 900 FtA Matsui Distillery Honshu szigetének délnyugati részén található a Tottori prefektúrában és 1910-ben alapították. Tottori prefektúra a lágy ásványos vizéről és arról is ismeretes, hogy a területének 14%-a nemzeti park.
Itt készül a Kurayoshi whisky is, amelyből limitált készletei miatt csak kevés hajózik Európába.
Ez a whisky nem kevesebb, mint 12 évet töltött ex-bourbon hordóban. Gazdag, illatos, mogyorós karakter, hangsúlyos malátás ízprofil. Kiegyensúlyozott whisky, vanília, mazsola és egy csipet füst aromájával. A könnyű lecsengés a Tottori forrás vizére emlékeztet, amit a készítéséhez használnak és amit vulkanikus kőzet szűr kristálytisztára.
Illatában frissen sült rozskenyér, pirított mogyoró, narancshéj, citromfű, íze gyümölcsös, alma, szőlő, lime, csipetnyi gyömbérrel, vaníliával.
A 2019. májusi san-franciscói World Spirit Competition aranyérmese.Akashi Blended Sherry Cask Finish csomag 2 pohárral 0,5L 40%
15 500 Ft30% árpamalátából készülő japán blended whisky, amit az amerikai tölgyfahordós érlelést követően rövid időre ex-sherryhordókban is utóérleltek. A tölgy és a vanília markáns aromái jellemzik, lágy és kiegyensúlyozott lecsengésével tűnik ki.
Az Akashi whiskyt a White Oak Distilleryben készítik, a Kobe-tól nyugatra fekvő Akashi városában, a tengerparttól nem messze. A lepárlót az Eigashima Shuzo (a 17. század óta működő) cég alapította, amely 1888 óta készít sake-t és shochu-t. Bár már 1919-ben engedélyt kaptak whisky előállítására, csak 1984-ben – amikor átköltöztek jelenlegi helyükre a Fehér Tölgy lepárlóba – kezdtek el ténylegesen whiskyt készíteni. A whiskylepárlók mindössze egy hónapig működnek egy évben, így italuk csak limitált mennyiségben jelenik meg a piacon.
Choya Extra Years Umeshu 0,7 (érlelt japán szilva likőr)
10 950 FtChoya Extra Years Umeshu:
Hagyományos eljárással készülő, gyümölcságyon érlelt, japán UME gyümölcs likőr 17% alkoholtartalommal. Az édes ital alapjául szolgáló ume gyömölcsöt “japán szilvának” szokták nevezni, igazából egy átmenet a sárgabarack és a szilva között.
Érlelési idő: 2-3 év.Choya Extra Years Umeshu 0,7 (érlelt japán szilva likőr) evőpálcikával, díszdobozban
11 990 FtHagyományos eljárással készülő, gyümölcságyon érlelt, japán UME gyümölcs likőr 17% alkoholtartalommal. Az édes ital alapjául szolgáló ume gyömölcsöt “japán szilvának” szokták nevezni, igazából egy átmenet a sárgabarack és a szilva között.
Érlelési idő: 2-3 év.Choya Royal Honey Umeshu 0,7 (érlelt japán szilva likőr)
14 990 FtA Choya Extra Years mézzel és méhpempővel gazdagított változata. Japánban közismert vitalizáló és stresszoldó hatása, érdemes kipróbálni!
Az édes ital alapjául szolgáló ume gyömölcsöt “japán szilvának” szokták nevezni, igazából egy átmenet a sárgabarack és a szilva között. Érlelési idő: 2-3 év.Choya Saké (szaké) – Japán rizsbor 0,75L 15%
3 950 FtChoya Sake
A szaké a Japánok nemzeti italának számít. Sokan japán rizspálinkának gondolják, ez azonban tévedés, mert a szaké alapjául szolgáló gabonát nem lepárolják, hanem hordókban erjesztik (Koji rizsből és az élesztőjével erjesztik). Leegyszerűsítve a szaké inkább rizsbornak nevezhető.
Abszolút tradicionális ital, hiszen nemcsak a sinto papok használják vallási szertartásokon, de a házasságkötéseknél is fontos szerepet kap a mai napig.
Néhány éve a szakéról kimutatták, hogy mindennapi fogyasztása csökkenti a vér koleszterin szintjét, hiszen antioxidánsai lassítják a szívműködésre káros koleszterin-típus oxidációját.
A Choya szaké egy 15% alkoholtartalmú, illatában és ízében mégis egy lágyabb fehér borra emlékeztető különlegesség, amelyet nyáron lehűtve -esetleg jéggel- télen pedig melegítve fogyasszuk!
Choya Gold Edition Ume likőr 0,5L
39 999 FtA Choya Gold Edition 100% japán Nanko ume-ból és francia brandyből készül és valódi aranypelyheket tartalmaz, amelyek elkápráztatják a szemet. Különösen elegáns és gyümölcsös íze és illata van az ume gyümölcs és a francia brandy miatt. Ez az az ital, amin egyszerre látszik és ízlelhető a minőség.
Akashi Blended Sherry Cask Finish 0,5L 40%
13 490 Ft30% árpamalátából készülő japán kevert whisky, amit az amerikai tölgyfahordós érlelést követően rövid időre ex-sherryhordókban is érleltek. A tölgy és a vanília markáns aromái jellemzik, lágy és kiegyensúlyozott lecsengésével tűnik ki.
Az Akashi whiskyt a White Oak Distilleryben készítik, a Kobe-tól nyugatra fekvő Akashi városában, a tengerparttól nem messze. A lepárlót az Eigashima Shuzo (a 17. század óta működő) cég alapította, amely 1888 óta készít sake-t és shochu-t. Bár már 1919-ben engedélyt kaptak whisky előállítására, csak 1984-ben – amikor átköltöztek jelenlegi helyükre a Fehér Tölgy lepárlóba – kezdtek el ténylegesen whiskyt készíteni. A whiskylepárlók mindössze egy hónapig működnek egy évben, így italuk csak limitált mennyiségben jelenik meg a piacon.
Nikka Yoichi Apple Brandy Wood Finish 0,7l 47% díszdobozban
69 850 FtA japán whisky nagy hírnevet és elismertséget vívott ki magának szerte a világon. Ezen sikerekben pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett Taketsuru Masataka úr, aki skóciai tanulmányai után visszatérve, előbb a Suntory cégnél kamatoztatta tudását, majd saját vállalkozásba fogott. Megalapította a Nikka-t, amelynek első nagy beruházása a gyönyörű Yoichi lepárló felépítése volt Hokkaido szigetén. A skót klímához nagyon hasonló éghajlati adottságokkal rendelkező érintetlen területen, nem messze a tengertől, a tőzeges Islay szigeti italok karakterére emlékeztető whiskyt készítenek.
A Nikka céget megalapító Taketsuru Masataka 2020-ban a kerek 100 éves házassági évfordulóját ünnepelhetné skót feleségével, Rita Cowannal. Ennek örömére, emlékére a Nikka mindkét lepárlójából, a Yoichiból és a Miyagikyoból is piacra dobtak egy-egy azonos finiselésű single malt whiskyt, limitált mennyiségben. A két azonos korú, de eltérő karakterű single malt az érési folyamat utolsó 6 hónapját olyan hordókban töltötte, melyben almapárlatot érleltek több, mint 28 éven keresztül. A Yoichi erőteljes és vastag íze így kicsit lágyabbá, gyümölcsösebbé vált. 6700 palack került forgalomba.
Choya Yuzu Likőr 0,7 15%
9 990 FtA Yuzu, más néven japáncitrom egy Kelet-Ázsiából származó citrusféle, vadon nő Tibetben és Kína belsejében. Kinézetében hasonlít a mandarinhoz, az íze viszont a grépfrút és a citrom keveréke, tehát egy pikáns, savanykás ízű gyümölcs. Főképp a japánok termesztik. Mostanában egyre népszerűbbek a yuzu gyümölcsből készült italok és tonikok is, amik kiváló koktélalapanyagnak bizonyultak.
A Choya Ume likőrök eddig is nagy sikernek örvendtek üzletünkben, a Yuzuval pedig azt bizonyítja a cég, hogy a mediterrán hagyományokat is képes prezentálni. A Choya Yuzu, bár likőr, egyáltalán nem édes, éppen azt a citrusos, frissítő fanyarságot képviseli, mint a legjobb Amalfi citromból készített limoncellók.
The Matsui Single Malt The Peated 48 % 0,7 papír díszdobozban
45 990 Ft2019-ben a World Whisky Awards-nál elnyerte a Book Designe díjat.
A 2019 májusi san-franciscói World Spirit Competition versenyen pedig aranyérmet kapott, ez a tőzeges, füstös, leginkább a Lagavulinra felnéző malátawhisky.Hokkan Junmai Ginjo sake 0,72
8 490 FtA szaké a Japánok nemzeti italának számít. Sokan japán rizspálinkának gondolják, ez azonban tévedés, mert a szaké alapjául szolgáló gabonát nem lepárolják, hanem hordókban erjesztik (Koji rizsből és az élesztőjével erjesztik). Leegyszerűsítve a szaké inkább rizsbornak nevezhető.
Abszolút tradicionális ital, hiszen nemcsak a sinto papok használják vallási szertartásokon, de a házasságkötéseknél is fontos szerepet kap a mai napig.
Néhány éve a szakéról kimutatták, hogy mindennapi fogyasztása csökkenti a vér koleszterin szintjét, hiszen antioxidánsai lassítják a szívműködésre káros koleszterin-típus oxidációját.
Enyhe, visszafogott illatával és ízvilágával tökéletesen illeszkedik az előételekhez.
Hokkan Sakura Daiginjo sake 0,72
9 490 FtA szaké a Japánok nemzeti italának számít. Sokan japán rizspálinkának gondolják, ez azonban tévedés, mert a szaké alapjául szolgáló gabonát nem lepárolják, hanem hordókban erjesztik (Koji rizsből és az élesztőjével erjesztik). Leegyszerűsítve a szaké inkább rizsbornak nevezhető.
Abszolút tradicionális ital, hiszen nemcsak a sinto papok használják vallási szertartásokon, de a házasságkötéseknél is fontos szerepet kap a mai napig.
Néhány éve a szakéról kimutatták, hogy mindennapi fogyasztása csökkenti a vér koleszterin szintjét, hiszen antioxidánsai lassítják a szívműködésre káros koleszterin-típus oxidációját.
Top sake, frissítő, gyümölcsös illat és ízjegyekkel.
Iichiko Sanwa Shochu 0,7l
12 990 FtShochu:
Tradícionális japán árpapárlat 25,3% alkoholtartalommal. Az árpán kívül, édes burgonyából vagy rizsbõl is készítik. Ízléstõl és alkalomtól függõen sokféle módon fogyasztható: tisztán, jéggel, vízzel felöntve (akár forró vízzel is), koktélként, teával vagy juice-val keverve.Akashi Meisei japán kevert whisky 0,5l 40% díszdobozban
13 990 FtAz Akashi whiskyt a Fehér Tölgy lepárlóban készítik, a Kobe-tól nyugatra fekvő Akashi városában, a tengerparttól nem messze. A lepárlót az Eigashima Shuzo (a 17. század óta működő) cég alapította, amely 1888 óta készít sake-t és shochu-t. Bár már 1919-ben engedélyt kaptak whisky előállítására, csak 1984-ben – amikor átköltöztek jelenlegi helyükre a Fehér Tölgy lepárlóba – kezdtek el ténylegesen whiskyt készíteni. A whiskylepárlók mindössze egy hónapot dolgoznak egy évben, így italuk csak limitált mennyiségben jelenik meg a piacon.
A Blended néven kiadott whisky Japánban – furcsa mód – a malátawhisky mellett melaszból készült szeszt is tartalmazhat, így az európai szabályok szerint nem nevezhető whiskynek. Azonban az exportra kerülő whiskyt már valóban gabona- és malátawhisky keverékéből készítik. A Meisei a gabonawhisky mellett 45%-ban amerikai tölgyfahordóban érlelődött single malt whiskyt tartalmaz, ezért tölgyfásan fűszeres, vaníliás aromák jellemzik.
Kurayoshi Pure Malt Whisky papír díszdobozban 0,7
28 990 FtA Matsui Distillery Honshu szigetének délnyugati részén található a Tottori prefektúrában és 1910-ben alapították. Tottori prefektúra a lágy ásványos vizéről és arról is ismeretes, hogy a területének 14%-a nemzeti park.
Itt készül a Kurayoshi whisky is, amelyből limitált készletei miatt csak kevés hajózik Európába. A malátázott árpa Skóciából érkezik, stílusa is a skót whisky készítési hagyományokat tükrözi.
A Pure malt több, mint 3 évig ex-bourbon hordós érlelést kapott. A malátázott árpa szolid, friss aromájával rendelkezik, amit jól egészít ki a mazsolás és vaníliás édesség. A könnyű lecsengés a Tottori forrás vizére emlékeztet, amit a készítéséhez használnak és amit vulkanikus kőzet szűr meg.
Illatában édes tölgy és méz, földes tőzeggel, íze finoman fűszeres, pirított diós.
Kurayoshi Pure Malt Whisky Sherry Cask 0,7 díszdobozban
36 990 FtA Matsui Distillery Honshu szigetének délnyugati részén található a Tottori prefektúrában és 1910-ben alapították. Tottori prefektúra a lágy ásványos vizéről és arról is ismeretes, hogy a területének 14%-a nemzeti park.
Itt készül a Kurayoshi whisky is, amelyből limitált készletei miatt csak kevés hajózik Európába.
A 3 éves hagyományos érlelést követően sherryhordóban finiselt whisky. Illatában az érett gyümölcsök és a csokoládé jelenik meg, némi dióval és egy leheletnyi áfonyával kiegészítve. Ízében pedig a citrusok és a citromfű. Mazsola, kék bogyós gyümölcsök, méz. Az édes és tésztás ízek kiegészítik egymást. A könnyű lecsengés a Tottori forrás vizére emlékeztet, amit a készítéséhez használnak és amit vulkanikus kőzet szűr kristálytisztára.
- Díszdobozos termékek, Japán italok, Japán Whisky, Maláta whisky (Single/ Blended Malt), Whisky, Whiskey
Matsui Single Malt Collection 3×0,2l 48% díszdobozban
43 990 FtA Matsui Distillery Honshu szigetének délnyugati részén található a Tottori prefektúrában és 1910-ben alapították. Tottori prefektúra a lágy ásványos vizéről és arról is ismeretes, hogy a területének 14%-a nemzeti park.
Itt készül a Matsui malátawhisky is, amelyből limitált készletei miatt csak kevés hajózik Európába.
Ez a malátawhisky kollekció tartalmazza a Sakura és Mizunara fában érlelt portékákat éppen úgy, mint a Japánban ritka tőzeges verziót.
Kirin Ichiban 0,33 (japán sör)
790 FtAz Asahi mellett a másik népszerű japán sör. Pilsner típusú prémium sör, árpamalátából, komlóból, élesztőből és vízból, speciális eljárással készül. Íze abszolút malátás, ugyanakkor üde, ropogós. Citrusos és pirítós aromákkal indít, később telt, komplex, friss ízvilággal és tiszta lecsengéssel kápráztat el.
Tokinoka White Oak Blended Japanese Whisky 0,5 40%
10 999 FtTovábbA japán whiskyt nem csak a Suntory és a Nikka jelenti, bizonyíték erre a White Oak Distillery, amely ugyan a kevésbé ismert, de feltörekvő lepárlók közé tartozik a távol-keleti országban. A White Oak lepárló Akashi városában működik (Hyogo prefektúra), és ez a főzde volt az első, aki 1919-ben engedélyt kapott whisky lepárlásra.
Enyhén olajos textúra jellemzi a belépő szintet, közepes testtel és komplexitással. Az illatnak megfelelően egészen gyümölcsös: kajszibarack és más szárított gyümölcsök jegyeit élvezhetjük benne.Midori Melon sárgadinnye likőr 0,7 20%
9 590 FtMidori Melon:
Franciaországból származó, de japán eredetű (1987 óta már nem gyártják a szigetországban), prémium minőségű dinnyelikőr. Könnyű, frissítő dinnye íze, egyedi színe miatt (neve is erre utal, zöld azaz midori) kiváló koktélalapanyag. Gyümölcslevekkel és fehér szeszekkel egyaránt keverhetjük.
Koktélajánló:
Midori June Bug: 3cl Midori Melon; 1,5cl Bols/De Kuyper banánlikőr; 1,5cl Malibu; 3cl citromlé; 6cl ananászlé
Az összetevőket Boston shakerben sok jéggel összerázzuk, csőpohárba töltjük, majd ananászszelettel díszítjük.
Nikka All Malt (japán malátawhisky) 0,7
16 650 FtTovábbNagyon tiszta, gazdagon fűszeres, kissé füstös, egzotikusan gyümölcsös japán malátawhisky, amely kisméretû rézüstökben (pot-still) és magas acéltartályokban (Coffey) lepárolt malátawhiskyk házasítása.
Illatában cserzett bőr és füstölt hús keveredik a pörkölt kávéval és a ropogós almával, ízében még több gyümölcs, mangó, maracuja, passion, lecsengésében különleges keleti fűszerek.Nikka From the Barrel Ice Bucket Set 0,5l 51,4%
39 990 FtNikka from the Barrel 0,5 51,4%
Közepesen testes, jó egyensúllyal rendelkező, watted malt, azaz kevert maláta whisky a Felkelő Nap országából, eredeti hordó erősséggel, örökké tartó lecsengéssel. Illatában vágott virágok, fűszeres gyümölcsök és az elmaradhatatlan tölgy, ízében teherautónyi téli fűszer, vanília, karamella, aszalt gyümölcsök – szóval összefut a nyál az ember szájában, ahogy ezt leírja.
Egészségünkre! (hogy is van japánul?)Ez a blend az egyik legismertebb japán whiskygyártó, a NIKKA cég remekműve, amelyet most egy jégvödörrel és egy jégcsipesszel is megfejeltek.
Nikka Coffey Malt japán whisky 0,7 45% díszdobozban
26 500 FtA Nikka néhány éve Coffey Malt néven megjelentetett egy 12 éves maltot, amely kitűnő kritikákat kapott és hamar nagy hírnévre tett szert. Ezt a mostani kormegjelölés nélküli kiadást is ugyanúgy Coffey féle oszlopos lepárlóban (folyamatos eljárással) párolták le. A malátawhiskyk körében szokatlan desztillációs eljárás következtében egy extrém lágy és selymes malt születik, amely joggal számíthat mindannyiunk rajongására. Mind az urak, mind a hölgyek kedvelni fogják.
International Spirits Challenge 2015 – AranyéremOzeki Junmai Saké (szaké) 0,75 (japán rizsbor)
5 250 FtOzeki Junmai Saké 0,75 (japán rizsbor)
A szaké a Japánok nemzeti italának számít. Sokan japán rizspálinkának gondolják, ez azonban tévedés, mert a szaké alapjául szolgáló gabonát nem lepárolják, hanem hordókban erjesztik (Koji rizsből és az élesztőjével erjesztik). Leegyszerűsítve a szaké inkább rizsbornak nevezhető.
Abszolút tradicionális ital, hiszen nemcsak a sinto papok használják vallási szertartásokon, de a házasságkötéseknél is fontos szerepet kap a mai napig.
Néhány éve a szakéról kimutatták, hogy mindennapi fogyasztása csökkenti a vér koleszterin szintjét, hiszen antioxidánsai lassítják a szívműködésre káros koleszterin-típus oxidációját.
Kizárólag rizsből készítik (ez a rizs különbözik az étkezési, asztali rizstől) élesztő és víz hozzáadásával. Négy nagy szaké kategóriát különböztetünk meg attól függően, milyen mértékben van eltávolítva a rizsszemek külső héja: Daiginjo, Ginjo, Junmai, Honjozo.
A Junmai típusú szaké fogyasztása melegen vagy szobahőmérsékleten ajánlott.
Sashimi, sushi, grillezett hal nagyszerű kísérője.
Kóser tanúsítvánnyal is rendelkezik.Ozeki Karatamba Honjozo sake 0,3
4 490 FtA szaké a Japánok nemzeti italának számít. Sokan japán rizspálinkának gondolják, ez azonban tévedés, mert a szaké alapjául szolgáló gabonát nem lepárolják, hanem hordókban erjesztik (Koji rizsből és az élesztőjével erjesztik). Leegyszerűsítve a szaké inkább rizsbornak nevezhető.
Abszolút tradicionális ital, hiszen nemcsak a sinto papok használják vallási szertartásokon, de a házasságkötéseknél is fontos szerepet kap a mai napig.
Néhány éve a szakéról kimutatták, hogy mindennapi fogyasztása csökkenti a vér koleszterin szintjét, hiszen antioxidánsai lassítják a szívműködésre káros koleszterin-típus oxidációját.
Száraz, hosszan elnyúló erős karakteres ízvilággal, szinte ropog a szájpadláson.
Ozeki Karatamba Honjozo sake 0,72
8 750 FtA szaké a Japánok nemzeti italának számít. Sokan japán rizspálinkának gondolják, ez azonban tévedés, mert a szaké alapjául szolgáló gabonát nem lepárolják, hanem hordókban erjesztik (Koji rizsből és az élesztőjével erjesztik). Leegyszerűsítve a szaké inkább rizsbornak nevezhető.
Abszolút tradicionális ital, hiszen nemcsak a sinto papok használják vallási szertartásokon, de a házasságkötéseknél is fontos szerepet kap a mai napig.
Néhány éve a szakéról kimutatták, hogy mindennapi fogyasztása csökkenti a vér koleszterin szintjét, hiszen antioxidánsai lassítják a szívműködésre káros koleszterin-típus oxidációját.
Száraz, hosszan elnyúló erős karakteres ízvilággal, szinte ropog a szájpadláson.
Ozeki Nigori sake 0,375
4 490 FtA szaké a Japánok nemzeti italának számít. Sokan japán rizspálinkának gondolják, ez azonban tévedés, mert a szaké alapjául szolgáló gabonát nem lepárolják, hanem hordókban erjesztik (Koji rizsből és az élesztőjével erjesztik). Leegyszerűsítve a szaké inkább rizsbornak nevezhető.
Abszolút tradicionális ital, hiszen nemcsak a sinto papok használják vallási szertartásokon, de a házasságkötéseknél is fontos szerepet kap a mai napig.
Néhány éve a szakéról kimutatták, hogy mindennapi fogyasztása csökkenti a vér koleszterin szintjét, hiszen antioxidánsai lassítják a szívműködésre káros koleszterin-típus oxidációját.
Szűretlen sake, krémes- édes ízzel, mely a kókusztejet idézi.
Kurayoshi Pure Malt Whisky 18 éves 0,7 díszdobozban
99 990 FtA Matsui Distillery Honshu szigetének délnyugati részén található a Tottori prefektúrában és 1910-ben alapították. Tottori prefektúra a lágy ásványos vizéről és arról is ismeretes, hogy a területének 14%-a nemzeti park.
Itt készül a Kurayoshi whisky is, amelyből limitált készletei miatt csak kevés hajózik Európába.
A 18 éves a lepárló csúcsterméke, kifinomult, remekül kiegyensúlyozott összetett párlat.
Illatában puffasztott gabona, kenyérhéj, szárított fű, citrusok, ízében finom fűszerek, a sós, édes és citrusos aromák kavalkádja, a füst is jelen van, de cseppet sem tolakodóan.Yamazakura Blended japán whisky 0,5l 40% díszdobozban
14 990 FtA Sasanokawa Shuzo szaké és shochu gyártó cég 1765 óta működik. Közel 200 év után, 1946-ban úgy döntöttek, hogy whiskykészítéssel is megpróbálkoznak. Az Asaka Distillery néven is ismert főzde több fajta gabonát is használ. A Yamazakura Blended 4 fajta árpamaláta valamint gabonawhisky keveréke, amelyben gyümölcsös-virágos, valamint tölgyes-karamelles jegyeket egyaránt felfedezhetünk. A ‘Yama’ jelentése hegy, a ‘Sakura’ szó pedig a cseresznyefára utal, vagyis a kifejezés jelentése a cseresznyefák hegye, mint ahogy az a címkén is feltűnik.
Suntory The Chita (Single Grain) 43% 0,7 díszdobozban
23 500 FtA híres Suntory japán mamutvállalat két malátawhisky (Yamazaki és Hakushu), valamint egy gabonawhisky lepárlóval rendelkezik. Az előbbiek jóval ismertebbek, míg a Chita csendesen gyártja a grain whiskyt (a single grain kukoricából, búzából és árpából készült whisky, melyeket együtt párolnak le oszlopüstön), főként a híres Hibiki kevert whiskybe. Az Aichi prefektúrában található főzde 1972 óta működik, single grain whiskyje pedig 2015-ben jelent meg először a nagyközönség számára. A fehér címke is azt a könnyedséget, simaságot hangsúlyozza, amely ezt a (és a többi single grain) whiskyt jellemzi. Évről-évre limitált mennyiségben adják ki.
Nikka Days japán whisky 0,7 díszdobozban
14 490 FtA Nikka mindig is a kultúrák kereszteződésénél, a Kelet és a Nyugat, a Természet és az Ember, a Hagyomány és az Innováció között állt. Minden nap egy új út, amely folyamatosan tanul a korábbiaktól. A Nikka Days, a márka legújabb alkotása, amely nagyszerűen kifejezi ezt a lelkiállapotot. Benne keveredik a gabonawhiskyk lágysága, gyengédsége és az enyhén tőzeges jelleg. Krémes, gyümölcsös, bársonyosan sima whisky: mind kezdőknek, mind gyakorlott whiskyfogyasztóknak tud olyat nyújtani, amitől szerethetővé válik.
Saké Kikusui Dry Honjozo 1,8L
18 990 FtA szaké a Japánok nemzeti italának számít. Sokan japán rizspálinkának gondolják, ez azonban tévedés, mert a szaké alapjául szolgáló gabonát nem lepárolják, hanem hordókban erjesztik (Koji rizsből és az élesztőjével erjesztik). Leegyszerűsítve a szaké inkább rizsbornak nevezhető.
Abszolút tradicionális ital, hiszen nemcsak a sinto papok használják vallási szertartásokon, de a házasságkötéseknél is fontos szerepet kap a mai napig.
Néhány éve a szakéról kimutatták, hogy mindennapi fogyasztása csökkenti a vér koleszterin szintjét, hiszen antioxidánsai lassítják a szívműködésre káros koleszterin-típus oxidációját.
Íze száraz és tiszta, jól harmonizál sushi-hoz, vagy akár könnyed grill- ételekhez.
Sake Ozeki Hana Awaka sparkling 0,25
2 990 FtTovábbA szaké a Japánok nemzeti italának számít. Sokan japán rizspálinkának gondolják, ez azonban tévedés, mert a szaké alapjául szolgáló gabonát nem lepárolják, hanem hordókban erjesztik (Koji rizsből és az élesztőjével erjesztik). Leegyszerűsítve a szaké inkább rizsbornak nevezhető.
Abszolút tradicionális ital, hiszen nemcsak a sinto papok használják vallási szertartásokon, de a házasságkötéseknél is fontos szerepet kap a mai napig.
Néhány éve a szakéról kimutatták, hogy mindennapi fogyasztása csökkenti a vér koleszterin szintjét, hiszen antioxidánsai lassítják a szívműködésre káros koleszterin-típus oxidációját.
Gyöngyöző sake, mely új érzést kelt a sake kedvelőknél.
Saké Senjyu 15% 1,8L (japán rizsbor-szaké)
22 990 FtA szaké a Japánok nemzeti italának számít. Sokan japán rizspálinkának gondolják, ez azonban tévedés, mert a szaké alapjául szolgáló gabonát nem lepárolják, hanem hordókban erjesztik (Koji rizsből és az élesztőjével erjesztik). Leegyszerűsítve a szaké inkább rizsbornak nevezhető.
Abszolút tradicionális ital, hiszen nemcsak a sinto papok használják vallási szertartásokon, de a házasságkötéseknél is fontos szerepet kap a mai napig.
Néhány éve a szakéról kimutatták, hogy mindennapi fogyasztása csökkenti a vér koleszterin szintjét, hiszen antioxidánsai lassítják a szívműködésre káros koleszterin-típus oxidációját.
A Choya szaké egy 15% alkoholtartalmú, illatában és ízében mégis egy lágyabb fehér borra emlékeztető különlegesség, amelyet nyáron lehűtve -esetleg jéggel- télen pedig melegítve fogyasszuk!
Sapporo lager tipusú japán sör 0,33
930 FtKevesen tudják, hogy Japánban a sör számít a legnépszerűbb alkoholtartalmú italnak, annyira népszerű, hogy még utcai automatákból is beszerezhetjük a szükséges mennyiséget (bár a legutóbbi szabályozás egyre több ilyen automatát szűntet meg). A szigetország északi részén lévő város – egykori téli olimpiai helyszín – nem ismeretlen a sörrajongók körében. Szapporo leghíresebb söre és a város legnépszerűbb exportterméke a hasonló névre hallgató sör, amelynek saját múzeuma is van. Ez az egyetlen ilyen jellegű múzeum egész Japánban. A múzeumhoz természetesen söröző is kapcsolódik, ahol a látogatók kipróbálhatják a jó hideg csapolt Szapporot.
Suntory Hibiki Whisky 12 éves 0,5L 43% papír díszdobozban
21 390 FtTovább12 évig érlelt, kevert japán whisky, mely számtalan díjat nyert az elmúlt években (World Whisky Awards 2010 kategória győztes, IWSC 2012 aranyérem stb.) Kristálytiszta hegyi patakok, érintetlen környezetű lepárlók, különleges hordós érlelések (Mizunara-tölgyfa, Ume-likőrös hordó) és a világszínvonalú szakmai felkészültség fémjelzi ezt a csodálatosan kiegyensúlyozott italt.
Illata kifejező és izgalmas, sok gyümölccsel (érett narancs, édes barack és szilva), ínycsiklandó süteményekkel (almás pite, piskótatekercs).
Ízében fűszerek (szegfűszeg, bors), citrusok (citrom, narancs, grépfrút), sherry (valamelyik összetevő hordója), finom gabona, tölgy, fergeteges kavalkád, de az egyensúly tökéletes!
The Matsui Single Malt Sakura Cask 48 % 0,7 papír díszdobozban
45 990 FtA Matsui Distillery Honshu szigetének délnyugati részén található a Tottori prefektúrában és 1910-ben alapították. Tottori prefektúra a lágy ásványos vizéről és arról is ismeretes, hogy a területének 14%-a nemzeti park.
Itt készül a Matsui malátawhisky is, amelyből limitált készletei miatt csak kevés hajózik Európába.
Ez a malátawhisky japán cseresznyefából (Sakura) készült hordóban érlelődött tökéletesre, íze enyhén édes, gazdag, merész, igazi cseresznyevirág bomba.
A whisky címkéjén és díszdobozán Kikukawawa Eizans japán képzőművész “A szépség a cseresznyevirág kertjében” című festménye látható.